Kövessen minket a Facebook-on! Kövessen minket a Twitter-en!
Látogassa meg blogunkat!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Az Ön neve: Az Ön e-mail címe:

Mintegy négyezer önkéntest várnak a szabolcsi Te szedd akcióra

2012.05.11.Több mint négyezer önkéntes hulladékgyűjtőt várnak a szervezők június 2-án a Te szedd! - 2012 Összefogás a tiszta Magyarországért elnevezésű akció Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napjára - mondta a térségi programot koordináló Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője a természetvédelmi kampány nyitó sajtótájékoztatóján pénteken Nyíregyházán.

Bodnár Gáspár közölte: a múlt évben négyezer önkéntes vett részt a megyében a Te szedd! akción, s több mint 100 tonnát illegálisan elhelyezett hulladékot szedtek össze az utak, az erdők, valamint a folyók, csatornák és tavak mentéről.

Az igazgató kiemelte: a tavalyi részvételi számot az idén is szeretnék elérni, sőt növekedésben reménykednek, négy-ötezer közötti hulladékgyűjtőre számítanak a környezetvédelmi rendezvényen.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a programkoordináló vízügyi igazgatóság még áprilisban megkezdte a szervezőmunkát az akcióra, valamennyi települési önkormányzatot, középiskolát, civil szervezetet, vízi közművet működtető céget, horgászegyesületet, illetve a környezetvédelemben érintett szerveződést megkerestek felhívásukkal.

A szervezőmunkában részt vesz a megyei kormányhivatal és az önkormányzat is, továbbá a Vidékfejlesztési Minisztérium területi szervezetei, a Nemzeti Környezetügyi Intézet kirendeltsége, a környezetvédelmi felügyelőség és a Hortobágyi Nemzet Park Igazgatósága.

A koordináló szerepet betöltő vízügyi igazgatóság 4 szakaszmérnökségének dolgozói és 15 felügyelőségének munkatársai szintén közreműködők lesznek az akciónapon, amely így a megye teljes területét érintheti. A csatlakozó önkénteseknek lakóhelyükhöz közel, konkrét helyszíneket jelölnek majd meg, ahol az illegális hulladékot összegyűjtik, s a lerakókba szállításáig a települések polgárőrségei őrzik majd.

Bodnár Gáspár a folyók, a csatornák és a tavak környékének tisztaságával kapcsolatban elmondta: összességében jónak mondható a helyzet, de jó néhány évnek el kell még telnie ahhoz, hogy sehol ne helyezzenek el illegálisan hulladékot a partoknál.

Vinnai Győző, a térségi kormányhivatal vezetője a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy a közszférában dolgozók is részt vesznek a hulladékgyűjtésben. Tavaly 236-an szedték a szemetet, remélhetőleg az idén ennél is többen vállalnak önkéntes munkát.

Kovács Sándor (Fidesz-KDNP), a megyei önkormányzat alelnöke hozzátette: szeretnék, ha a 229 megyei településről minél többen  csatlakoznának az akcióhoz, s mindenütt tennének a tisztább környezetért, az illegális szemételhelyezés visszaszorításáért.

forrás: MTI

« vissza a hulladékgazdálkodási hírekre